Az Online Demokrácia Activity verseny hivatalos végeredménye

December második hetében elérkeztünk az O:DA verseny lezárásához. Hétfőn, 9-én nyilvánosságra hoztuk a csapatok negyedik fordulóban elért pontszámait, amelyhez a zsűri - az eddigieknek megfelelően - e-mailben szöveges értékelést is küldött. A négy fordulóban kapott összesített pontszámok alapján kialakult a csapatok végleges rangsora.

Első helyen az 5lett csapata végzett, akik a négy forduló során összesen 416 pontot szereztek. Nyomukban, a második helyen, 414 ponttal a győri illetőségű Combat Dogs csapatot üdvözölhetjük. A harmadik és negyedik helyen, szinte fej-fej mellett két gyomaendrődi csapat áll; a Kneresek 403 ponttal a harmadikként, a Knertészek 401 ponttal pedig a negyedikként jutottak tovább a tavaszi face to face demokrácia táborba, ahová a 394 ponttal ötödikként végző Sapere Aude csapat is elkíséri őket.

A tábor hatodik résztvevő csapatát a közönség választotta ki. A december 2-9. között zajló közönségszavazáson a munkácsi DemokRákóczi csapat 314 szavazattal nyert, így a határon túli fiatalok is lehetőséget kaptak arra, hogy megmérkőzzenek a verseny fődíjáért: a brüsszeli utazásért!

A mezőny nagyon szoros volt. Mind a négy fordulóban kiváló munkák születtek, amelyekhez szívből gratulálunk az összes résztvevő csapat tagjainak és az őket segítő mentoroknak egyaránt! Köszönjük, hogy velünk játszottatok!!!

A nyertes csapatoknak ezúton is gratulálunk az elért eredményekhez! A verseny díjátadó rendezvényére 2013. december 14-én, szombaton, Budapesten kerül sor, ahová minden résztvevő csapat meghívást kapott.

Jövő héttől pedig jöhet a jól megérdemelt pihenés, készülődés a közelgő karácsonyra!